Alexis Sanchez lakását most először igazi fenyő illat lepi el, ez az
egyik dolog, ami még a mindig vidám focista ajkaira is mosolyt csal. A másik
kettő a barátnője, Delilah és a hat hónapos fia, Noel.
Még mindig nehezen hiszi el, hogy egy olyan nőt fogott ki, mint Lilah.
Ennyire gyönyörű, okos, kedves és nyitott személyiséget magán kívül nem igazán
ismer. A megismerkedésük nem volt mesébe illő, de hétköznapinak se mondhatni.
Mindig is utálta a kocsmákat, de a
csapattársai és egyben legjobb barátai elrángatták. Hangosan sóhajtozott, mikor
meglátta a kívülről már inkább egy rommá hasonlító épületet, de a srácok
hangosan kiabáltak annak láttán. Belépve halkan szólt a zene, annyira, hogy
csak az vehette volna észre, aki nagyon odafigyel. Cigaretta füst kúszott a
levegőben és különféle beszélgetések zaja hallatszódott minden felől. A bárpult
fekete és fehér színben pompázott, ugyanúgy mint a hozzátartozó székek és
boxok. Egy sarokban foglaltak helyet, várták, hogy felvegyék a rendelésüket.
Mindenki az itallapot pasztázta, csak a chilei szúrta ki a pultnál ülő szőke
lányt. A haja felül szőke volt, alul pedig barna csíkokkal volt tarkítva. A
szemei smaragdzölden csillogtak, a bőre hasonlított egy porcelán babáéhoz.
Érdeklődő tekintettel nézett az irányába, hogy lát – e valakit a közelébe.
Azonban csak egy barna hajú és bőrű lányt látott, aki vadul gesztikulálva
magyarázott neki. Megmosolyogtatta a látvány és picit el is bambult, mert a társai
kérdő tekintetével találta szemben magát.
– Mit kérsz? – tette fel a kérdést
Wilshere.
– Ásványvizet – jót nevettek rajta
a társai, de nem tőrödött velük, mert lekötötte figyelmét az a lány. Első
látásra nem volt benne semmi különleges, egy hétköznapi, egyszerű lány
lehetett. De a fiú mégis látott benne valamit, ami megfogta.
A barátaival nevetett valamin,
mikor hirtelen elhalt a beszélgetés és mindenki a bár felé kapta a fejét.
– Nem igaz Lilah, már megint itt
tartunk. Akárhányszor szóba hozom Őt, de annyiszor leszólod. Elegem van! – kapja
magához a kabátját a barna csaj, és sietősen kiviharzik a helyről. Lilah
döbbenten ül a helyén, és próbálja feldolgozni az előbb hallottakat. Mikor
eljutottak a tudatáig, akkor az arcán a könnyek folyni kezdenek, s egy
mozdulattal se próbálkozik letörölni azokat. Látszólag kizárta a külvilágot,
nem törődött vele, hogy mit gondolnak róla, csak próbálta feldolgozni az előbb
hallotakat. Alexis felhajtotta határozottan a vizét és a lány felé vette az
irányt. A csapattagok különféle megjegyzésekkel tarkították sétáját, de ő nem
tőrödött velük, csak a nő érdekelte.
– Szia! Ahogy látom segítségre van
szükséged – magában szitkozódott, hogy nem talált ki jobb szöveget, de úgy
látszott, hogy a lánynak elég volt.
– Szia. Hát úgy tűnik – mosolya
szomorú, de a fiú szíve mégis hatalmasat dobban.
– Miben tudunk segíteni? Tudom,
teljesen idegen vagyok, de ta.. – nem tudta befejezni mondatát, mert a lány
mesélni kezdett. Kiderült, hogy az a barna loboncú lány a legjobb barátnője
volt, és most szakítottak a barátjával, aki egy macsó típus volt: minden héten
más lány, pia, drogok, haverok. Clarie, a barátnője nem hitt neki és bedőlt a
piti kis játékának. Hatalmas csalódás lett a vége, és Delilah, – teljes nevén
Delilah Jones -, megmondta előre, s ebből alakult ki a mostani vita.
– Teljesen igazad van – vágta rá a
srác, annak ellenére is, hogy imponálni akart Neki, mivel ténylegesen igaza
volt.
– Köszi, de most azt hiszem nincs
hol aludnom – nevet fel saját nyomorúságán. Sanchez gondolatai verekednek
egymással, annyira próbálja megtalálni a megfelelő megoldást.
– Gyere hozzám – a száján a szavak
hirtelen futottak ki, s szemben ülő személyt is annyira meglepték, mint őt.
– Köszi, de alig – itt jelképesen
az órájára nézett – egy órája ismerlek.
– Nem vagyok szatír, ha erre célzol
– elérte a poén a célját, mert a nő aprót kuncogott.
– Nem erre gondoltam, de azért
mégse vagyok tapló. Nem zavarok be nálad és a barátnődnél.
– Ha lenne is – sóhajtott a
győztesek vigyorával a chilei, mert tudta, hogy nyert ügye van.
– Ha nálad nem zavarok, akkor
elfogadom a meghívást. Köszönöm szépen – hálálkodott előre.
– Elköszönök azoktól a tagoktól,
akiket a barátaimnak hívok és mehetünk is – megint sikerült egy kis nevetést
kicsikarni, amitől neki is hatalmasra nyúlt a mosolya. A barátai nyomdafestéket
nem tűrő beszólásokkal díjazták, de ő csak nevetett rajtuk. Elköszönt tőlük és
kilépett az ajtón. A nő dideregve várta, hogy indulhassanak.
– Na akkor mutatom az utat – mondta
srác, majd elindultak. Persze a fiúnak be nem állt a szája, mindenféle
bolondságokról beszélt Neki. Leginkább önmagával kapcsolatos történetek
kerültek terítékre.
A háza békés környéken volt, falai
fehérek voltak, de belülről már tükrőzték a focista őrült oldalát. Élénk
narancssárga falak voltak, a fekete bútorok pedig nem vonták el erről a
figyelmet.
Mikor beléptek a lakás ajtaján
ledobták kabátjukat, cipőket és körbevezette a játékos a vendégét. A
vendégszobánál és a fürdőnél többet időztek, de végül az ágyúsok támadója
magára hagyta a lányt a mosdóban. Ő addig a konyhában nézett kettejüknek
vacsora féleséget, s szerencsére a mélyhűtő mélyen egy mirelit pizza kapott
helyet. Egyszerűen berakja a sütőbe húsz percre, mikor meghall fentről egy
hangot.
– Alexis! – kétségbe esetten
kiabált, ezért amilyen gyorsan csak tud felrohan. A fürdő ajtaja zárva van,
belülről nem hallatszódik vízcsobogás.
– Mi a baj?
– Nincs váltás ruhám – vallja be
szégyenlősen Lia.
– Mindjárt hozok be – a szobája felé veszi az irányt, a kirángat a
szekrényből egy nagy méretű pólót, a fiókjából pedig egy alsónadrágot.
– Beadjam vagy? – ekkor kinyílt az
ajtó, s a lány kilépett az ajtón egy törölközőben Bőre fehér volt, így jól
látszódott, mikor elpirult. Alex észrevette és csak hatalmas mosoly volt az
arcán.
– Készítettem vacsorát, ha
felöltöztél lejöhetsz. Bár így is jó vagy – engedte meg magának az apró
megjegyzést. Delilah még jobban zavarba jött, s inkább bemenekült a helységbe.
Alexis jót kuncogott a viselkedésén, miközben kivette az ételt a sütőből. Lilah
a pólóban kétszer akkorának tűnt, holott valóban háromszor belefért. A pizza
melegen, frissen várta, hogy elfogyasszák, így a támadó mindkettejüknek rakott
egy – egy szeletet. Halkan ettek, néha – néha szóltak a másikhoz. A tányérokat
berakták a mosogatóba, hogy majd később elmossa valamelyikük. Sanchez kilépett
az ajtón és közvetlen a nőnek ütközött, akit ennek következtében a focista
karjaiba maradt. Olyan közel voltak egymáshoz, hogy az orruk súrolta a másikét
és mindketten hallották a másik szapora lélegzet vételét. A chilei tett egy
bizonytalan mozdulat felé, minek következtében Lia a nyaka köre tett kezeit és
a szájára tapasztotta a puha ajkait.
Azon az éjszakán volt élete egyik legboldogabb napja és nem tudod
elégszer hálát adni Istennek, hogy elküldte hozzá Őt.
Fáradtan néz a barátnője felé, akinek kócos a haja a sok forgolódástól,
szemei alatt karikák éktelenkednek, de ő mindezzel együtt látja tökéletesnek.
Sírás hangja megüti fülét, fáradtan kel fel, hogy magához vegye a fiát.
Noel már kimereszti rá sötét szemeit, amik erős ellentétet alkotnak fehér
bőrével.
– Na kis aranylábúm, felkeltsük anyut? – csikizi meg a hasát, minek
következtében a kisgyermek angyalian kacag.
,, Hey there Delilah, What's it like in New York City? I'm a thousand
miles away.. " – énekli a Alex a nőnek a Plain White T's híres slágerét,
mire ő lassan ébrdezni kezd.
– Több koncertet akarok – dünnyögi bele a párnába.
– Majd kapsz is, de ma karácsony van – kacsint rá csillogó szemekkel. A
fiát átadja neki és kimegy a konyhába reggelit készíteni. Noel váratlan gyermek
volt, egy apró figyelmetlenség okozta életük csodáját. Imádták gyermeküket, nem
bántak vele meg semmit.
A ház karácsonyi színekben pompázott, a fenyőfa alatt csomagok
sorakoztak, hogy majd este kibontsák őket. Delilah Noellel a karjaiban jött le,
teljesen felöltözve, hiszen a mai programja főzésből és sütésből állt.
– Mi jót eszünk? – ültette bele a fiát a székébe, majd ő is helyet
foglalt az asztalnál. A fiú igyekezett kivenni a részét a házi munkából, hogy
megkönnyítse a párja dolgát. Tudták, hogy nem lesz könnyű, főleg a játékos
időbeosztása mellett a gyermeknevelés, de kellemesen csalódtak. A kicsi nem
volt nyűgös baba, éjjelente egyszer kelt fel az anyja, hogy megszoptassa.
– Pirítóst, ha nem akarod újra csináltatni a konyhát – nevette ki a saját
főző tudományát Alexis. Lia is vele nevet és ráérős csókot nyom barátja
szájára. Az étkezés után a chilei a gyerekkel a kezében a nappaliba indul, hogy
feltudják díszíteni a fát. Persze, a munka nagyobb része rá hárul, de mégis
boldogan nézi, hogy fia milyen örömteli arccal nézi a fán egymást váltó
színeket.
Dél környékén jár az idő, mikor Lilah asztalhoz hívja őket. Kitett
magért, még ha csak két személyre főzött is.
– Ennél finomabbat már csak a mennyországban lehet kapni – beszélt
teli szájjal a támadó, a nő pedig csak pirulva hallgatta bókjait. Lassan egy
éve vannak kapcsolatban, de mégis minden apró gesztusával, mondatával el tudja
érni, hogy zavarba jöjjön.
Délután nagy részét pihenéssel töltik, majd hat óra környékén kezdenek el
készülődni az ajándékbontáshoz. Lián egy piros, egybe részes ruha van, amin az
a különlegesség, hogy ha fény éri, akkor olyan, mintha ezernyi kis, piros
csillag ragyogná be. A férfin pedig az alkalomhoz illő fekete nadrág, fehér ing
párosítás van.
Lenn már ajándékok hada van, ami arra vár, hogy kibontsák őket. A kis
Noel tapsolva veszi kezébe az első csomagját és bőszen bontani kezdi. A szülei
boldogan figyelik őt és próbáljk megörökíteni az örökmozgó gyermeket. Mikor már
végzett, az építőkockákat kezdi el rakosgatni, Lia pedig Alexis ölében pihen. A
focista hirtelen felugrik és az emeletre fut. Értetlenül néz utána a barátnője,
de nem sokkal később már ott is van.
– Tudnod kell, hogy a világon mindennél jobban szeretlek és neked
köszönhetem az életem egyik legjobb dolgát. Hozzám jönnél feleségül? – térdel
le a chilei. Delilah szíve annyira ver, hogy majdnem kiugrik a helyéről, mégis
higgadtan válaszol.
– Ezerszer is igen – ugrik immár a vőlegénye nyakába és megcsókolja. A
hasában pillangók százai repkednek, a füle zúgni kezd és úgy érzi menten
elájul. A csók végeztével magukhoz veszik fiúkat és egy boldog családként
ölelik meg egymást.
Írta: Juliet Kraus Dalgliesh Delilahnak.
